A Barkley 100
Zsolt Kinizsi 100-as beszámolóját olvasva (ami szerintem az utóbbi idők egyik legjobb posztja volt a Koncon) merült fel bennem a gondolat, hogy összeszedem a világ legkeményebb teljesítménytúráit és ultramaratonjait egy csokorba, hogy írjak belőle valamit.
Olyan sokféle verseny létezik azonban a világon ami az emberi teljesítőképesség legvégső határát célozza, hogy könyvet lehetne írni belőle, ezért végül úgy döntöttem, hogy csak egy maradhat. Ez nem lehet más, mint a kedvencem, a Barkley 100. Nem feltétlenül azért, mert ez a legkeményebb (bár azt mesélik, hogy ez az), inkább csak azért, mert a Barkleyt körülvevő mítosz ragadta meg legjobban a fantáziámat. Persze ha gondolod, nekifuthatsz a Spartathlonnak, a Marathon des Sablesnek, vagy a Badwater ultrának is a Barkley mellett, és visszatérve elmondhatod, hogy mit tapasztaltál.
1977 június 11.-én, Martin Luther King merénylője, James Earl Ray megszökött a Brushy Mountain Állami Fegyház-ból, ami Tennessee államban található. Hajtóvadászat vette kezdetét. Gary “Lazarus Lake” Cantrell, aki egész addigi életében a környéken túrázott, a televízióból követte figyelmmel az eseményeket. Rayt végül a börtöntől mindössze 13 kilométernyire fogták el, 55 óra folyamatos üldözés után. Cantrell nagyon meglepődött azon, hogy csak ekkora távolságot volt képes ennyi idő alatt megtenni, bár tisztában volt a könyörtelen terep kihívásaival, meggyőződése volt, hogy neki akár a 100 mérföld is ment volna. (“mert fiatal volt még és pimasz”) Így született meg a Barkley 100.
Tennesse erdőségei, irgalmatlan meredekségű hegyei az egyik legkeményebb túraterepnek számítanak az Egyesült Államokban. Sűrű aljnövényzettel borított, a sok eső miatt az év legnagyobb részében sártól iszamos pokol. Ebben a környezetben kell a kiválasztott 40 versenyzőnek 60 óra alatt 100 mérföldet és 16 500(!!!) méter szintkülönbséget megtennie, egészen pontosan öt, 20 mérföldes, folyamatosan változó útvonalú, jelöletlen kört, önállóan tájékozódva. Igen, jól olvastad, a szintkülönbség pontosan annak felel meg, mintha a tengerszinttől megállás nélkül felfutnál az Everest-re, és vissza. Nem csoda, hogy mindössze 14 ember volt erre eddig képes a Barkley 30 éves története során.
A versenynek eddig egyetlen magyar résztvevője volt. Lőw András (komplett hülye, 17-szeres Spartathlon és háromszoros Marathon des Sables teljesítő, a 24 órás futás 2005-ös hazai bajnoka, hivatásos magyar akarat) eddig háromszor vágott neki, 2007-ben három kört sikerült teljesítenie.
Kizárólag meghívásos alapon működik a dolog, esszét kell írnod “Miért engedélyezzék, hogy lefussam a Barkley 100-at?” címmel, és ha Gary ezt olvasva érdemesnek talál rá, hogy megpróbáld, levélben küld meghívót. A verseny pontos helye, időpontja és útvonala folyamatosan változik, csak annyi biztos, hogy minden évben március vége és április eleje között kerül megrendezésre.
A rajt bármikor kezdődhet este 11 és reggel 11 között, a megbeszélt napon. Akkor indulnak a futók, amikor Gary kagylókürtözést (vagy trombitálást) követően rágyújt egy cigire. Minden körben más könyvet kell a versenyzőknek megtalálnia, amiből egy bizonyos oldalt kell leadniuk a rajtnál, hogy bizonyítsák az adott kör teljesítését. Ekkor új rajtszámot kapnak, ami egy újabb oldalszámot jelöl egy másik könyvben, egy másik helyen. Gondolkodni, tájékozódni kell folyamatosan. Segítők, frissítőállomások nincsenek, mindenki csak magára számíthat.
Rengeteg cikk és dokumentumfilm született már a Barkleyról, de a kedvencem Brendan Young 2014-es alkotása, amit amikor először láttam, bizony kicsordult a könnyem a csodálattól. Idén szintén a filmben szereplő, háromszoros teljesítő Jared Campbell volt az egyetlen, aki célba ért. Ha csak egy fimet nézel meg az ultramaratonokról….nos, ne csak egy fimet nézz meg az ultramaratonokról.