A fingás a legjobb az úk Psy-klipben

Széles Gábor csak most találkozott Obama ufótestőrével

Az Obama egyik beszéde közben 2012-ben felvett, illuminátusokkal szövetséges alakváltó földönkvüli testőrről szóló videót posztolt ki Facebook-falára Széles Gábor milliárdos, aki a kifogyhatatlan energiacellájával nemsokára örökre megszerzi a kétharmadot Orbán Viktornak. Ne higgyük azonban, hogy az ufológia az

Lehet, hogy megvan a bostoni robbantás egyik gyanúsítottja (updatelve)

Még nem tudjuk, ki tette – mondta Barack Obama elnök magyar idő szerint éjfél után nem sokkal, a nemzethez intézett rövid tévébeszédében a bostoni terrortámadásról. Kilenc órával később még nincs gyanúsított, bár egy lakást már kikutattak az ügy miatt Boston külvárosában. A két robbantásban 3 ember, köztük egy, az

A 4chanen megírta, hogy mivel készül lövöldözni, 3 perc múlva már tüzelt a vásárlókra

Percekkel azelőtt, hogy egy ismeretlen fegyveres pénteken lövöldözni kezdett egy virginiai bevásárlóközpontban, egy Neil MacInnis nevű diák a New River Community College-ból (NRCC) kiposztolta a 4chanre, hogy mi a neve, hová jár iskolába, és hogy milyen fegyverrel készül akcióra – egy Stevens 320-as shotgunnal – és

Lázár János: Ez nem egy pipa!

Hála istennek kiderült, hogy nem vagyok bolond. Már-már azt hittem, amikor Lázár János azt nyilatkozta, hogy ő senkit sem jelentett fel kommentek miatt, mindössze egy polgári keresetet nyújtott be a Délmagyarország kiadója ellen.

Vegye meg egy Cink-olvasó! Egy jobb pesti lakás árátért eladó egy karibi sziget

Egy menő budapesti lakás áráért, 250 ezer dollárért, vagyis úgy 57 millió forintért árulja a durván két focipálya méretű karibi szigetét 2 kis kikötőmólóval, egy két motorcsónakkal, kajakokkal, egy két hálószobás házzal és rengeteg csirkével az angol Ian Usher.

Többszintes lett volna a Blaha Lujza tér

A Rákóczi utat felüljárón, a Nagykörút forgalmát a föld alatt vezették volna el. Az Urbanista kiásott egy makkettfotókkal illusztrált régi cikket az 1965-ös Autó-motorból arról, hogyan akarták átalakítani a Blahát.

„Megvolt bennem a gyanú, hogy valaki poénkodik” – Hogyan lett zsidó Szegedi Csanádból

„Bejött az irodánkba, és azt mondta, azért jött, mert egyrészt úgy érzi, sokat ártott, és szeretne a zsidó közösségtől bocsánatot kérni.” A Hír24 közzétett egy részletet Andrassew Iván könyvéből, amit Szegedi Csanádról, a zsidó Jobbik-vezetőről írt. Ebben Köves Slomó rabbi meséli el, hogyan kereste meg Szegedi, miután

Miért utazott a zsidó nejlonzacskóban?

Ez nem egy vicc eleje, hanem egy valódi kérdés, ami internetezők tízezreit izgatja csütörtök óta. Akkor került ki ugyanis a Redditre, majd onnan a Gothamistre a fotó egy amerikai repülőgépen nejlonzacskóba bújva utazó ortodox férfiről.

Lázár-Pinokkió a faorrával abuzálta egy férfi hátsóját!

Nedves, ugyanakkor napos az időjárás, ilyenkor jobban terem a politikai animgif. Szarvas mestermunkáján az a Lázár János látható, aki titokzatos okból keményen tagadja, hogy feljelentette volna a balesetéről szóló Délmagyarország-cikk kommentelőit.