Az volt már, hogy az Outkast is jön a Szigetre?

Azt mondja a szakma, hogy az övék az új évezred legjobb popdala, tudjátok, a Hey Ya. Ez egy 2003-as szám, amin meglepődtem most, hogy rákerestem, valamiért azt gondoltam, hogy legalább húszéves.

Advertisement

Volt egy ilyen nagy szezon eleji sajtótájékoztatója ma Gerendai Károlynak, ott derült ki ez, mármint, hogy jön az Outkast nevű popegyüttes, és mellette még néhány dologról is szó volt. Egyebek közt:

  • a 0. nap az új 1. nap, amennyiben úgymond teljes értékű program lesz a különböző színpadokon, ekkor lép fel az a szintén öreg együttes, amely a legjobban érdekel engem az idén, a Queens Of The Stone Age (láttam őket tavaly is, igen, a Volton)
  • nemcsak end, hanem opening show is lesz, Deadmau5-szal, akármi is legyen az
  • lesz egy Tábortűz Színpad nevű új helyszín, ahol előválogatott amatőrök csinálhatnak bármit
  • lesz Sziget Közösségi Kert, azt nem tudom, hogy ez pontosan mi lehet
  • 100 méteres falat építenek a berlini leomlásának 25. évfordulója alkalmából (hogy szalad az idő), és ezt ki fogják dekorálni
  • a Sziget Eye májustól szeptemberig pörög-forog az Erzsébet téren, magára a Szigetre egy másik kereket hoznak (mondjuk a tavalyelőtti nyitott sokkal szórakoztatóbb volt ott kint, mint a tavalyi kabinos óriás.
Advertisement

Ezek. Azt azért még remélem, hogy a line-up sokat fog színvonalasodni a hátralévő hónapokban. Egyébként ne mondjátok el senkinek, de az Outkastot soha nem bírtam, ezzel a Hey Yával meg pláne ki lehetne kergetni engem a világból.

Vélemény, hozzászólás?