Azt mondták, hogy hasad a Bajnai-blokk, de csak mert nem tudnak fogalmazni

"Félreértelmezték szerintem, vagy mi nem tudunk egyértelműen fogalmazni" – csetelte vissza Juhász Péter, a Milla korábbi vezetője, amikor szembesítettem azzal, hogy az online sajtóban az terjedt el, a Facebookon született ellenzéki szervezet máris szakított az Együtt2014-gyel és Bajnai Gordonnal.  Ha már rákérdezett, én a B választ jelölném meg, különösen azért, mert a témáról szóló posztjuk címe az, hogy a Milla továbblép. Mint kiderült, a továbblép ebben az esetben annyit jelent, hogy marad szövetségben Bajnaival. 

A bejegyzésből az derül ki, hogy a Milla egyszerre szeretne egy pártot, aminek a segítségével leválthatja Orbán Viktort, illetve civil szemnszögből pártot gyalázni. Nem könnyű feladat, az biztos. De Juhász feltétlenül képes igazi politkusos mondatokat gyártani, ebben a témában egyszer csak azt írta, hogy "eddig úgy volt, hogy pártoknak vannak civil szervezetei, mi azt akarjuk, hogy a civil szervezeteknek legyen pártja". 

Advertisement

Emiatt – mármint a párt- és civl mivoltuk szétválasztása miatt – átalakították a mozgalom vezetését, így a Millát Juhász helyett mostantól hattagú elnökség irányítja, úgy, hogy a tagok közül egy lehet párttag. Ez lesz Juhász. A civil mozgalmat azért akarják megtartani, mert pártnak úgyis csak magánemberek lehetnek tagjai, így szervezetként úgysem csatlakozhatnának. De a bejegyzés címével ellentétben továbbra is teljes lelkesedéssel támogatják az Együtt 2014-et. Miközben hidat is akarnak építeni a pártpolitika és a civilek közé. Véleményem szerint ezzel jobban járnak, mintha trafóházat, könnyűszerkezetes csarnokot vagy lakóparkot építenének. 

Itt az egész blogposzt azoknak, akik képtelenek dönteni a civiliség és a képviseleti demokrácia között.

Vélemény, hozzászólás?