Deutsch Tamás mindenkit kiosztott – és egy füst alatt a Fideszt is

Illustration for article titled Deutsch Tamás mindenkit kiosztott – és egy füst alatt a Fideszt is

Az internetadóval kapcsolatban az az igazság, amit 2008-ban a Fidesz elmondott – írta a Facebookon. Hogy mit mondott a Fidesz akkor, tudjátok: azt, hogy ilyen sarcnak helye nincs.

Advertisement

Mindazonáltal megkapták a magukét a fenegyerektől még:

  • az Index szerkesztői
  • a Demszky- és a Magyar Bálint-fan urbánus értelmiségiek (bárkik is legyenek ők)
  • a pulóveres alternatív fiatalok (bárkik is legyenek ők)
  • a Vadai Ágnes-szekta tagjai (bárkik is legyenek ők)
  • valamint és legfőképpen: a budapesti amerikai nagykövetség ideiglenes ügyvivője, az ötödvonalbeli CIA-ügynökből lett agent provocateur, aki a magyar baloldal ideiglenes vezetője lett!
Advertisement

Közben tartott egy sajtótájékoztatót Kocsis Máté, a Fidesz kommunikációs igazgatója is, méghozzá az este megostromolt Lendvay utcai pártszékház előtt. Az MTI tudósítása szerint itt kb. az derült ki, hogy a Fidesz a vandalizmusra és az erőszakra játszik – az épületben tartózkodókban joggal alakult ki félelemérzet, mondta Kocsis –, valamint arra, hogy Gulyás Balázs, a vasárnap esti netadóellenes tüntetés szervezője voltaképpen szoci ügynök. Természetesen Kocsis is beszólt Demszky Gábornak és André Goodfriendnek, és jelezte továbbá, hogy még ma benyújtják azt a módosító javaslatot, amely 700 forintban maximalizálná a sarcot. Attól tartok, ez kevés lesz – vagy így is sok, attól függ, honnan nézzük –, Deutsch Tamásnak is, meg a széles néptömegeknek is.

Fotó: NAK/Cink

Vélemény, hozzászólás?