Este ismét meggyőződtem róla, hogy a Skyfall a legjobb Bond-film

Megtekintettük ugyanis ügyesen. Ilyen kijelentésem már a mozipremier idején is volt, egyesek egyetértettek velem, mások nem, utóbbiak közt akadt, aki kemény kritikával illetett.

Advertisement

Na most az a helyzet, hogy én korántsem láttam a sorozat minden egyes darabját – jó, ha a fele megvolt –, úgyhogy kategorikus kinyilatkoztatásokat tennem mindenképpen nagy merészségre szemtelenségre vall. Ez a poszt azonban elsősorban azért születik, hogy ti, akik szerint készültek a Skyfallnál különb darabok is, ajánljatok nekem, nekünk ilyeneket, hogy a jelenleginél jóval nagyobb műveltségre tegyünk szert ezen a területen.

Az a legklasszabb egyébként, hogy ennek a Sam Mendes-rendezésnek súlya is van valahogy, nem az az önfeledt szupertrükközés, mint az őt megelőzőek. Meg hát Pierce Brosnan például hol volt Daniel Craighez képest? Megmondom nektek: sehol.

Vélemény, hozzászólás?