Ez a Janukovics-beszéd vajon most mit jelentett?

A megbuktatott ukrán elnök megbuktatása óta másodszor állt ki a sajtó elé Rosztovban az imént, tíz perc alatt betűről betűre felolvasott egy előre megírt, átlagosan harcias szöveget, aztán a kérdéseket meg sem várva lelécelt.

Illustration for article titled Ez a Janukovics-beszéd vajon most mit jelentett?

Advertisement

Sok újat nem mondott az első nekifutáshoz képest. Közölte, hogy ami Kijevben történt, puccs volt, így továbbra is ő Ukrajna legitim elnöke, sőt a hadsereg főparancsnoka is (mondjuk ez fontos lehet), agyba-főbe nacionalistázta, fasisztázta és banditázta a hatalomra jutott exellenzéket, vaknak nevezte a nyugati hatalmakat és az Egyesült Államokat, a Majdan vezéreit vádolta azzal, hogy a sajátjaikat lövették az utcákon és a tereken, közölte, hogy az országra szociális-gazdasági katasztrófa vár (amiért nem őt terheli a felelősség, hanem azokat, akik elüldözték), és mondta azt is, hogy a nép úgyis leveti magáról az új náci elnyomók igáját, és akkor ismét egységes lesz majd az erőszakkal szétszakított Ukrajna, és ő is visszatér személyesen.

Advertisement

Valamint azt is megjegyezte párszor, hogy a korábbi híresztelésekkel ellentétben életben van. Ez nagyjából látszott, még ha úgy is tűnt, hogy nincs kirobbanó formában.

Advertisement

Na de mit akart üzenni ezzel az egésszel Vlagyimir Iljics Putyin? Most kavarja, vagy nem kavarja? Hát ahogy én ismerem, biztos, hogy kavarja.

Vélemény, hozzászólás?