Ez egy magyar busz, és teljesen elektromos

Illustration for article titled Ez egy magyar busz, és teljesen elektromos

Az Evopro nevű cég fejlesztette, úgy hívják, hogy Modulo Medio Elestric, ma mutatták be őt a budai várban, és Varga Mihály gazdasági miniszter annyira megörült ennek, hogy azt mondta: legyen Magyarország Közép-Európa vezető országa az elektromobilitás terén!

Advertisement

Petrány Jalopnik Máté azt mondta erre itt a Cink-irodában, hogy az valójában Horvátország, további részleteket azonban egyelőre nem említett.

Az evoprós Mészáros Csaba is örvendezett, kijelentvén, a busz nem állhatna a Szentháromság téren a kormány ösztönző gazdaságpolitikája nélkül. Emellett köszönetet mondott az I. kerületnek is, hogy a városrész vezetése zászlójára tűzte az elektromos közlekedést.

Advertisement

Ide tartozik az a tegnap esti hír is, mely szerint elképzelhető – szintén Mészáros Csaba állította ezt –, hogy ezeket a buszokat Moszkvában is gyártani, sőt közlekedtetni fogják.

Íme a keleti nyitás a gyakorlatban!

A magyar mérnökök által tervezett-fejlesztett-gyártott Modulo család elektromos prototípusa, a Medio Electric ultrakönnyű, kompozit szerkezetű, 57 százalékos magyar értékhányaddal rendelkezik – írja az MTI –, null-emissziós, 8 méter hosszú, 65 utas szállítására alkalmas.

Advertisement

Fotó: Máthé Zoltán/MTI

Vélemény, hozzászólás?