Hősök 2. Gyurcsány Ferenc

Egyetlen ember vette fel a versenyt a tegnapi szuperkedden Cristiano Ronaldóval, senki más nem nyújtott hozzá hasonló teljesítményt. Csak Ferenc, egyes-egyedül.

Egyetlen ember vette fel a versenyt a tegnapi szuperkedden Cristiano Ronaldóval, senki más nem nyújtott hozzá hasonló teljesítményt. Csak Ferenc, egyes-egyedül.

Advertisement

Illustration for article titled Hősök 2. Gyurcsány Ferenc

Azt írja az Origo, hogy szerda délután a Syma Csarnokban néhány órára visszatért 2006 győztes Gyurcsány Ference. És tényleg. Ebben a kampányban fényévekre van tőle lemaradva mindenki. Miközben Magyarország miniszterelnöke keresztülrohan az országon, szalagokat vág át és lebeg magának fél méterrel a föld felett, a többi kihívója pedig sopánkodik, hogy nem hajlandó vitatkozni velük (másképpen: kihívószámba venni őket), úgy néz ki, Ferenc az egedüli, aki tényleg élvezi a a balhét.

Advertisement

Mondjuk az is igaz, hogy sok veszítenivalója nincs, hiszen már megnyerte a harcát. Építkezhet, készülhet 2018-ra.

Advertisement

Pedig milyen mélyről indult. 2006-ban eltemette mindenki, vagy ha akkor nem, három évvel később, amikor nagynehezen lemondott a miniszterelnökségről. Örökre leírta magát, mondtátok, és valóban úgy nézett ki, hogy abból a pokolból, ahová leküzdötte magát, nincs visszaút.

Jobb, ha tudjátok, a politikában szinte mindenhonnan van visszaút. Mást ne mondjak, Orbán Viktornak már legalább kétszer harangoztak. Először, amikor 1994-ben kis híján kibukott a Fidesz a parlamentből, másodszor, amikor 2006-ban igazán alaposan elverte őt Gyurcsány. Olyan publicisztikák és elemzések születtek akkor, hogy a jobboldal romjain Dávid Ibolyának kell újjáépítenie és egyesítenie az európai értelemben vett konzervatív erőket. Haha.

Advertisement

Mindegy, a lényeg, hogy hiába lett elege Ferencből a kemény mag kivételével mindenkinek a baloldalon is, nem hagyta magát, kivárta az idejét, és úgy visszatért, hogy ha lenne még néhány hónap a választásokig, akár formálisan is előreléphetne miniszterelnök-jelöltnek.

Most is úgy viselkedik, úgy pörög, mintha ő lenne az. Mesterházy Attila sehol, hiába győzte le látszólag a riválisait a baloldalon, Bajnai Gordonról meg nincs miért beszélni. Ráadásul ti is rehabilitáltátok. Ha nem hiszitek, nézzétek meg a 444 szavazását arról, hogy Orbán vagy Gyurcsány. A politikában mindig lesz, akit lehet jobban utálni annál, akit tegnap még mindenki másnál jobban utáltatok. Vele szemben pedig csak arra lehet szavazni, aki jól látható. Ennyi a tanulság szerintem.

Advertisement

(fotó: Bruzák Noémi/MTI)

Vélemény, hozzászólás?