A Miniszterelnök Úr tusnádfürdői beszéde összességében nem volt ugyan érdekes – szemben pl. a tavalyival –, de egy-két nüansz mellett így sem szabad elmennünk, hogy aludtunk rá kettőt.
Pláne, hogy itt is van az egész a maga teljességében.
Ezúttal egy finomságot szeretnék kirángatni a szavak orbáni tengeréből. Miután a szónok jó sokat filozofált a szokásos színvonalon – ezt egyelőre ne feszegessük –, rátért a bevándorlós-terroristás nemzeti konzultáció úgymond hivatalos végeredményének ismertetésére.
Ezenközben ilyeneket mondott:
- a magyar emberek több mint kétharmada a saját élete szempontjából fontosnak tartja
- a magyarok háromnegyede gondolja úgy
- a magyarok négyötöde szerint
- a magyar emberek mintegy négyötöde arra biztatja a kormányt
- a magyarok elsöprő többsége szerint
- jól látható, hogy a magyarok még nem vesztették el a józan eszüket
- Magyarország döntött, és a magyar emberek így döntöttek
Ebből minden csűrés-csavarás nélkül világos, hogy nem az a magyar, aki úgymond annak vallja magát – ez egy idejétmúlt megközelítés –, hanem az, aki visszaküldte a kérdőívet. Én – kicsit félve vallom be, hiszen ezt később felhasználhatják ellenem! – nem küldtem vissza. Majd ha meszet ettem. Úgy néz ki tehát, hogy sajnos nem vagyok magyar. (Remélem, Schobert Norbert visszaküldte, jegyzem meg zárójelben.) Na de ti, kedves olvasóink, magyarok vagytok-e?
Csak azért sem adtam meg olyan opciót, hogy igen, de nem úgy!