Longboard, pöttyös ruha és Ady Endre? Magánügyben száguldó Vincze riporterünk lőtte ezt a képet ma délután a metró mozgólépcsőjén, bennem egyelőre vegyes érzelmek dúlnak, de inkább arra hajlok, hogy ez 2013-ban az érpataki értelemben vett nemzeti hagyományok megőrzésének biztosan a legCOOLabb formája.
Egyszer valaki azt mondta nekem, hogy a tetoválás az proletár igénytelenség, azt az embert most szeretném felkutatni és az orra alá dörgölni ezt a fotót, azzal a csatakiáltással, hogy "hé haver, szerinted Ady Endre proletár igénytelenség?" Mondjuk ez nem csatakiáltás, inkább felkérés egy pofonra, de ez mindegy.
Én tényleg nem tudom eldönteni, hogy a magyar irodalom klasszikusait felkarra tetováltatni pontosan milyen gesztus. Azt megértem, ha valakinek az életét Ady Endre-idézetek vezénylik, azt mondjuk már kevésbé, hogy miért kell ehhez felvarrni a leghíresebb magyar szifiliszes költő arcát is hozzá. Tépelődök!
Ha jól vettem ki a képből, akkor az Én fiatal maradok című vers második versszakát tetováltatta magára a lány:
Én fiatalon érkezek meg,
Mankóm is egy dús virágos ág.
Én nem vénülök csak e tájon,
Nekem adatott magyar földön,
Most, az egyetlen, nagy ifjúság.
Szerintetek? Ti kinek az arcát tennétek örökre a karotokra a magyar irodalom arcképcsarnokából?