A miniszterelnök-jelölti vita a demokrácia ünnepe. Vagy azok a választások? Vagy nincs is mit ünnepelni a demokrácián? Vagy nincs is demokrácia? Vagy mi van?
A miniszterelnök-jelölti vita a demokrácia ünnepe. Vagy azok a választások? Vagy nincs is mit ünnepelni a demokrácián? Vagy nincs is demokrácia? Vagy mi van?
Úgy bozsognak a népek napjainkban a fölött a kardinális kérdés fölött, hogy lesz-e miniszterelnök-jelölti vita, vagy nem lesz, mintha az életük, sőt az ország (Európa! a világ!) sorsa múlna rajta. Hát vita természetesen nem lesz (lenne meghökkenés, ha mégis), és nem is múlik rajta semmi (mi a bánat múlhatna?). Pedig kihívó annyi van, hogy Dunát lehetne velük rekeszteni, Mesterházy Attila, Vona Gábor, Schiffer András, mindenki bejelentkezett, és ott van még Gyurcsány Ferenc is (csak Bajnai Gordon nincs sehol), nem csodálkoznék, ha Schmuck Andor is beszállna, lehet, jelezte is, csak nem figyeltem. Orbán Viktor, Magyarország miniszterelnöke eközben azonban a füle bojtját sem mozdítja, majd ha bolond lennék, gondolja magában, és észbontó tempóban keresztülrohan az országon.
A következő a helyzet. Orbán Viktor már a 2002-es választási pofon után elemelkedett a talajszinttől, és a konzervatív oldal spirituális vezetőjévé vált. Napjainkra akkorára nőtt, hogy képtelenség, hogy bárkit maga mellé emeljen. Ha leállna vitázni ezekkel, egyből töpörödne néhány súlycsoportnyit. Persze joggal vethetitek fel, hogy spirituális vezető ide vagy oda, 2006-ban kiállt Gyurcsány ellen, sőt a többjelöltes okoskodást is vállalta, amikor ott ült még az asztalnál Dávid Ibolya és Kuncze Gábor is. Igen, de akkor élesebb volt a helyzet, billegett minden, óriási volt a tét. Úgy látszott, hátrányban van a Fidesz (hátrányban is volt), és minden esélyt meg kellett ragadni. Minden mindegy alapon. Hogy aztán a lubickoló Gyurcsány lárifárizását meggyőzőbbnek találták a kedves emberek, mint a zavarodott Orbán rosszabbulélünkmintnégyévezését (néhány héttel Őszöd előtt, vetem közbe cinikusan), más kérdés.
A nullahatos példa pont nem ezt mutatja, de meg kell jegyezni, hogy a miniszterelnök-jelölti vitákból az esetek többségében (háromból kétszer) a kihívók jöttek ki jobban. 1998-ban Horn Gyula sehogy sem akart leülni Orbánnal, végül megtette (mintha a fogát húznák), és nem járt jól. Nem állítom, hogy ezért nyert a Fidesz (hála Torgyán József hozzávetőleg 82 jelöltjének is, akiket a két forduló között visszaléptettekl), de biztosan hozzátett a dologhoz. Miszerint az, hogy Orbán kihúzta magát és kieresztette a hangját, Horn ellenben görnyedten üldögélt és motyogott. Ebből a nagynehezen összehozott közgázos alkalomból lett aztán a híres hagyomány. A Fidesz-vezető négy évre rá máris megbánhatta, hogy lett ilyen. (Mint a kutya, amelyik hetet kölykedzett.) Előre kacagott mindenki, hogy mit akar az a mulya, beszédképtelen Medgyessy Péter (pedig akkor még az útelázsgazskodódás előtt voltunk), erre tessék, hozta az ikszet, majd az SZDSZ-szel az oldalán szépecskén beseperte a mandátumok többségét, hiába volt minden két forduló közötti orbáni erőfeszítés.
2010-ben nem volt tét. Mármint, évekkel előtte eldőlt, kié lesz a parlamenti többség és a kormány, a Fidesznek kampányolnia sem kellett, miért segített volna kampányolni ellenfeleinek? Semennyit sem különbözik a helyzet most sem. Orbán Viktor nagy barátja az érzelmi politizálásnak, de ez nem zárja ki, hogy racionálisan gondolkodjon, amikor a taktika kerül előtérbe.
Ezt azok is pontosan tudják, akik naponta biztatják, hogy álljon ki ellenük, különben gyáva szar. Mindenki teszi a dolgát. Az egyik kiabál, a másik elengedi a füle mellett a szirénhangokat. Az egyiknek azt kell bizonyítania, hangoztatnia (ha tudja), hogy ugyanazon a pályán futballoznak, a másiknak úgy kell tennie (szó nélkül, a kutya halad, a karaván ugat alapon), mintha evidencia lenne, hogy erről szó sincs. Orbán számára minden szó, amit az ellenfelei forgatókönyvét követve kéne kimondania, veszteség.
Akkor is, ha egyébként nem nagyon van veszítenivalója. Az idén talán már az is mindegy, meglesz-e a kétharmad, vagy sem. (Ennek a szegény, ezer zsebből vérző országnak nem mindegy, de most nem ez a kérdés forog fenn a terítéken.) A demokráciát meg majd megünnepeljük 2018-ban. Hacsak be nem vezetik addig az egypártrendszert!!