Eszem ágában sincs rendes kritikát írni, vannak arra megfelelő szakemberek. Úgyhogy:
Eszem ágában sincs rendes kritikát írni, vannak arra megfelelő szakemberek. Úgyhogy:
- elsősorban zajos volt, zúzós meg hasonlók, a zongorás pilinckázás, ami tavaly a Volton még belefért, az idén a Szigeten nem, és ez egyáltalán nem baj
- nem szólt túl jól – pláne az utóbbi évek szuper nagyszínpados teljesítményeihez képest –, de ez szerintem nem számít, hiszen amúgy is száll a por, és vízipisztolyból meg söröspoharakból lövöldözik az ember tarkóját a nemzetközi fiatalok; aki tiszta és kifinomult hangzást akar, menjen a Művészetek Palotájába
- ahogy arra számítani lehetett, egymás után elhangzottak az ütősebb slágerek, szinte mind egy szálig
- a műsor íve leírta a szokás U-alakot, a kétharmada táján leült, meg is néztem, hol tartunk időben, ám a végére felpörgött, mint a pinty, akár hallgattam is volna még egy ideig, de amikor elindult a Songs for the Dead, akkor már lehetett tudni, hogy nem lesz ráadás
- Josh Homme továbbra is az egyik legmenőbb frontember a szubkultúrában – valamiért kiöregedett angol labdarúgók jutnak róla eszembe mostanában –, azt hiszem, jobb formában volt, mint tavaly, kommunikált is a népekkel, hogy a végén a tolószékes affér alkalmából mit mondott, azt sajnos nem értettem
- úgy tűnt, elég népes közönség gyűlt össze – Ukrajnától Új-Zélandig, ezt a zászlólobogtatásból tudom nyilván –, és igazán lelkes is, pogóztak is a gyerekek többször, hát én nyilván nem, már csak az hiányzott volna, haha
Hát ezek. Szerintetek?
Fotó: Mohai Balázs/sziget.hu