Orbán Viktor már megint kihúzta a gyufát, ebből balhé lesz

Illustration for article titled Orbán Viktor már megint kihúzta a gyufát, ebből balhé lesz

Sajnos nem hallottam az interjút a Kossuth rádióban – amint tehetem, bepótolom –, ezért kénytelen vagyok a híradásokra hagyatkozni. Az MTI azt írja, a Miniszterelnök Úr partnert keres az Európai Unióban, hogy szembemehessen a szankciós oroszpolitikával.

Advertisement

Lábon lőttük magunkat – mondta Orbán Viktor. Ezt úgy értette, hogy:

az Oroszországgal szembeni gazdasági szankció politikája ellentétes a magyar nemzeti érdekkel. Orbán egyetért Robert Fico szlovák miniszterelnökkel abban, hogy a Nyugat által szorgalmazott szankció politikája "többet árt nekünk, mint az oroszoknak". Elmondta: keresi a partnereket ahhoz, hogy változtasson az Európai Unió ezen politikáján. A kormányfő szükségesnek nevezte egy olyan konferencia összehívását, amelyen az unió és Oroszország megtárgyalja együttműködése jövőjét, távlati terveit, amelyek között fontos kérdést jelent Ukrajna is.

Advertisement

Ezenfelül volt még szó arról is, hogy a 3,9 százalékos negyedéves magyar GDP-növekedés annak köszönhető, hogy a magyarok akarnak dolgozni, meg hogy a magyar gazdaságpolitikából kirajzolódó modell működőképes és eredményes.

Fotó: Beliczay László/MTI

Vélemény, hozzászólás?