Schiffer András gyorsan bemosott egy nagyot Bokros Lajosnak

Illustration for article titled Schiffer András gyorsan bemosott egy nagyot Bokros Lajosnak

Na, a tegnap esti Falus–Bokros-bréking óta annyi történt, hogy – kapaszkodjatok meg! – Magyar György is bejelentette, hogy visszalép a MOMA-s javára, a DK-s Gréczy Zsolt meg jelezte, az lesz, ami várható. Ezenfelül az LMP-s Schiffer emlegette kicsit az Internacionálét.

Advertisement

Neki könnyű, Csárdi Antal nem lép vissza, ahogy a magyarliberális Bodnár Zoltán is hajthatatlan. A Schiffer-poszt:

Szóval akkor Bokros. Az a Bokros, aki öt évig üldögélt a brit konzervatívokkal, a klímaváltozást tagadó Klausékkal,a Kaczynskiakkal, továbbá még néhány, enyhén széljobber alakulattal közös brüsszeli frakcióban. Gondolom, az következik, hogy akik egész nyáron Falust castingolták, most kiállnak a színpadra, fejükre húznak egy bohócsipkát, eléneklik az Internacionálét, és magabiztos arccal várják a kétharmadot. Ahogy szokták.

Advertisement

Mondjuk szerintem akkor volt rossz helyen Bokros, amikor ezekkel üdögélt, és most kerül a megfelelő társaságba – de ezzel még ráérünk foglalkozni. Muszáj is lesz, hiszen ahogy egy másik DK-s, bizonyos Vágó István fogalmazott:

Szegény kormánypárti és anarcho-nihilista hecc-sajtómunkások: mi energiát fordítottak Falus szétcincálására, oszt' most kezdhetik – na jó, ha nem is teljesen elölről – Bokrossal… Vajon lesz még elég idejük?

Advertisement

Jó kérdés, ugye?

Az egyesült baloldal déltájban beszél majd Falus visszalépéséről és Bokros támogatásáról.

Advertisement

Vélemény, hozzászólás?