Kategóriák
konc

SZÉP VOLT FIÚK! Büszkék vagyunk rátok!

A falábú Szalaitól, az aranylábúig! Sci-fi, okkultizmus, vagy az akarat vitte a fiúkat idáig?

“Telekinézis konferencia elnöke: Akik hisznek a telekinézisben emeljék fel a kezem!”.

Advertisement

Illustration for article titled SZÉP VOLT FIÚK! Büszkék vagyunk rátok!

Felmerülhet esetleg az is, hogy a magyar labdarugó válogatott eddigi kimagasló EB szereplésére, a kizárólag csak szakmai indoklások, egyszerűen nem adhatnak elegendő magyarázatot. Érdemes lenne utánanézni a sci-fi vagy az okkultista tudományoknak is, a levitációtól, a telekinézistől, a teleportáláson át akár az ufológiáig. Az is felvetődhet, hogy Storck kapitány és csapata, vagy akár egy magasabb szint, közvetlen kapcsolatban van a Gondviseléssel. Hála istennek, ha ez így van. Vagy mégis csak racionális okai vannak a sikernek? Nézzünk csak először néhány konteós eseményt:

Amikor a gravitációt kikapcsoló energiacella feltalálója meglebegtette a hölgyet, úgy repült térdmagasságban – a kapus számára ráadásul azonosíthatalan tárgyként – Gera lövése a portugál kapuba. De nem ez volt a kezdet.

Advertisement

Hogyan is kezdődött minden? Hogyan jelentkeztek a jósors-szerű véletlenek, már a selejtezők során is? Vajon ki ejtettette ki a labdát az északír kapus kezéből Guzmics elé a 74. percben, mely gyermeteg hibának köszönhetően 1:1-es döntetlent értünk el ellenük a hazai pályájukon. A gól 2,18 perc után:

Immár az EB-n jött a folytatás. Az osztrák meccs első perceiben, valamilyen földalatti labdamágnes Alaba lövésénél a labdát a kapufára irányította. Amilyen csodák pedig ezután jöttek, ezen a meccsen, az Jézus vízenjárására emlékeztetett.

Advertisement

Mit mondott erről az osztrák kapufáról, a nagy varázsló Storck kapitány, amikor a belgák elleni meccsről kérdezte a nol.hu pénteken:

Illustration for article titled SZÉP VOLT FIÚK! Büszkék vagyunk rátok!

Advertisement

– Már akkor is a mennybe megy a csapattal együtt, ha a belgák nyernek vasárnap a nyolcaddöntőben…

– Meglehet, ha Alaba lövése a bal kapufáról befelé pattan az osztrákok elleni mérkőzés első percében, akkor a pokolra megyek. A labdarúgásban nüanszokon múlik sok minden. Ezért sem a belgák elleni vasárnapi meccs a legfontosabb, hanem az, hogy annyi bizonyosan kiderült: van jelenünk, lehet jövőnk. /A teljes interjú a poszt végén/.

Advertisement

A portugálok elleni Dzsudzsák szabadrúgás góljánál, az elrúgást követő pillanatokban, a Központi Irányítás joystickkel a labda útjába tólhatta a portugál hátvéd karját, és a labda éppen a szükséges irányváltoztatással vágódott a hálóba. Hasonló terelés történt Dzsudzsák átlövéssel szerzett góljánál is. Igaz, az operátor keze Elek bomba kapufájánál már megremegett, pedig, ha az bemegy, meg is nyerhettük volna a meccset.

Illustration for article titled SZÉP VOLT FIÚK! Büszkék vagyunk rátok!

Advertisement

A japán kislány csupán gondolatával ki tudja rakni a bűvös kockát, de úgy tűnik csak forgatni tudja. Így forgathatta Storck is a gondolataival a játékosait a magyar csapatban. Még a sárga lapos, kiemelkedő klasszisokat is pótolni tudta a portugálok elleni meccsen. Kockáztatott és merte beküldeni Bese Barnabást, aki először volt válogatott. Pótolni tudta Fiolát, a legjobb hátvédjét és ballábas Dzsudzsákot legtöbbször a jobboldalon játszatta, taktikai okokból. A hátvédsort felmagasította, így versenyképesekké váltak a 190 cm feletti csatárokkal szemben.

Illustration for article titled SZÉP VOLT FIÚK! Büszkék vagyunk rátok!

Advertisement

A felsoroltak már nem a csodák világába tartoznak. Amikor – egy kis képzavarral – az újkori magyar labdarúgás bűvös kockáját “elvetették” az épülő stadionok talajába, sokan nem hittek abban, hogy ilyen mértékben fordul a kocka és úgy vélték, hogy csak 15-20 év múlva lesz eredménye. Ki rakta ki a foci Rubik-kockánkat ilyen rövid idő alatt? A megoldáshoz az MLSZ-nek össze kellett illeszteni a Dárdai-Storck-Andy Möller színeket és hozzá igazítani a Király-Gera-Kleinheisler kockákat. A legjobb kockaforgató Storck volt, aki egyetlen esetben sem tudta a pályán szereplő csapatot rosszul forgatni az edzői padról! Kellett még hozzá az ésszerű fiatalítás, az átgondolt 23-as keret, az ideális körülmények és az a 15-20000 szurkoló, akinek a lenyűgöző bevonulása és szurkolása a világsajtó címlapjaira került. Szerepe volt még Hegyesi Lászlónak, a csapat felszerelés menedzserének, aki a mezek és cipők mellett, még házikosztról is gondoskodott.

Magyarok bemenetele Marseilles-be:

Illustration for article titled SZÉP VOLT FIÚK! Büszkék vagyunk rátok!

Advertisement

Mázli is volt idáig? Lehet, de nem csak az, és mi a lényeg:

Bejutottunk a legjobb 16 közé! Csoportelsőként!!!! Ki varrt volna gombot erre egy évvel ezelőtt?

Advertisement

A posztot, már pénteken elkeztük írni, idáig jutottunk. A sportújságírás örökös mestere, a nemrégen elhúnyt Vándor Kálmán, a legendák szerint előre megírta a meccsekről a beszámolót és nagyon ritkán tévedett. A mi esetünkben, az eddigi váratlan sikerek nyomán, erre kísérletet sem tettünk.

NA, DE MI TÖRTÉNT MA ESTE:

Előtte még nézzük meg FIFA 2016 ranglistáját:

Illustration for article titled SZÉP VOLT FIÚK! Büszkék vagyunk rátok!

Advertisement

Az EB kezdete előtt, közöttünk és a belgák között 18 hely és 498 pont különbség volt!!!

Az eddigi EB meccsek során, legyőztük a 10. helyen lévő Ausztriát, döntetlent játszottunk a 8. helyezet portugálokkal és a 34. helyezett Izlanddal.

Advertisement

Ha belegondolunk, hogy Belgium és Argentina között alig van pont különbség, és kik játszanak az argentin válogatottban, nem akármilyen feladat volt a mérközés a belgák ellen. Argentinát csak azért említettem meg, mert elsősorban Messi miatt, az ott játszókat talán a magyar nézőközönség jobban ismeri, bár a Premier Leauge szerelmesei, hetente talákozhatnak a belga De Bruyne, Hazard, Courtois, Mignolet, Lukaku nevével, és nem akármilyen csapatokban.

Azért nálunk, rendszeresen, mértékadó bajnokságban, talán csak lengyel különítményünk játszik, Nikolicssal és Lovrencsiccsel az élén.

Advertisement

Kedves Nézőink! Több, mint kétmillió néző ül az M4 TV közvetítése előtt és a pályán 15000 magyar szurkol a csapatnak.

A mérkőzés, máris két rossz előjellel indul! Azt hittük a mérkőzés előtt, hogy a himnuszokat éneklő játékosok között, óhatatlanul feltűnik ez a két fiú, hiszen mindegyikük döntően meghatározza a csapataik játékát, de a bemelegítés során Kleinheisler combizom sérülést szenvedett. A másik probléma az, hogy 6 sárgalapos játékosunk kezd! Dárdai Pali közben nyilatkozik, ő már a döntetlennel is elégedett lenne, és 11-es rúgással kívánja a továbbjutásunkat. Ami viszont jó hír, hogy a stúdióban nem Koko okoskodik a szörnyű hangján és a mérkőzést nem a teljes Wikipédiát felmondó Gundel-Takács közvetíti.

Advertisement

Illustration for article titled SZÉP VOLT FIÚK! Büszkék vagyunk rátok!

Remélem, mindenki életben maradt ilyen izgalmakkal teli meccs után. Túl jól kezdtek a belgák, szerencsére Király kivédte a szemüket. Még helyzeteink is voltak, de evvel a gyorsasággal, amellyel a belga csapat rendelkezett, és különösen Hazard, nem tudtuk felvenni a harcot. Ezúttal nem sikerül üzennünk Brüsszelnek, de voltak a mérközés során pillanatok, amikor talán a döntetlen esélye megvolt. Ez a tempó már sok volt, és főleg szokatlan, így a végére már nem maradt erő!

Advertisement

A meccs végetért. Minden elemzés helyet emeljük kalapunkat azért a két hétért, amelyet a válogatottól kaptunk. Egy olyan összefogást alakítottak ki, a helyszínen és itthon is amelyre évtizedek óta nem volt példa. Sírni csak a győzteseknek szabad, ezt mondta Székely Éva. Hadd csatlakozzunk hozzá, de küldjünk a köszönetünkkel együtt, egy szeretettel teli bíztatást is feléjük.

Advertisement

Storck pénteki nyilatkozatának a címe, pedig minden helyett beszél:

Vélemény, hozzászólás?