Kategóriák
konc

Semmi sem tart örökké

Egy videó, ami megrengeti a történelmet: az SZDSZ-től lopták a tankot!

Nem is értem, hogy sikkadhatott el ez az információ, ami mindent más megvilágításba helyez, amit a 2006. őszi zavargásokról tudni véltünk. Pedig benne volt az RTL Klub híradójában! Nézzétek csak meg, mit mond az ember, aki ott volt a legforradalmibb jelenet sűrűjében.

A forradalmat, barátaim, elvitte a cica

Nyuszik: mégsem merték bevállalni, hogy ne fizessenek autópályadíjat

Mi az ördögöt művel ez a fa?

Úgy néz ki, lesz tüntetés november 17-én, közfelháborodásból adódóan

​Csírájában elfojtották a demokratikus futballforradalmat Felcsúton

Így néz ki a Majdan egy hónappal a forradalom után

Ma pontosan egy hónapja történt, hogy a Majdan téri tüntetők elkergették a hatalomból Viktor Fedorovics Janukovics ukrán elnököt. Azóta a Krím-félsziget katonai megszállása került a sajtó figyelmének középpontjába, a téren azonban még mindig több száz ember él egyik napról a másikra.

Oroszország rohadt nagy és mocsok erős. Vagy éppen ellenkezőleg

Kéne valamit írni a Krímről. Az a baj, hogy csak egymásnak teljesen ellentmondó forgatókönyvek jutnak eszembe. Na mindegy, nézzünk valamit.

És te melyik 48-as forradalmár vagy?