Egykori indexes – most éppen origós – kollégám már 2008-ban megírta azt, amit én tegnap megrajzoltam. Erre előbb egy másik olvasó, majd ő maga hívta fel a figyelmet posztom alatt.
Akkor még javában pörgött a Kötött Pálya blog, melyen Ülj Le Hatodiknak néven indított konkrét mozgalmat Tevan szerkesztő. Azt írta, eredetileg miért utálom a magyarokat címmel akart posztolni, de aztán visszafogottabb megfogalmazások mellett döntött.
Ez lett belőle többek közt:
Jobb lenne leülni, van is hely. Elvileg. Egy pad hatszemélyes. (Aki nem hiszi, nézze meg a kocsi végén az ülőhelyek számát!) Persze a pesti ember úgy ül, hogy legfeljebb öten férjenek el. Legfeljebb. Ez a norma. Pedig könnyű lenne belátni, hogy ma mi nem engedünk mást leülni oda, ahová elvileg még elférne, holnap nekünk nem jut hely, pedig jár. Egyszer a kölcsönös üvöltözésig jutottam egy nővel, aki azért szólt be, mert a mellette lévő két helyre nem úgy huppantam le, hogy elterpeszkedtem középen (ugye nálunk ez a norma), hanem mellé ültem, hogy jusson hely még egy utasnak.
Meg ez:
A legjobbak persze simán le tudják vinni az ülőhely-kapacitást négyre. Az ilyen művelethez nagy segítség, ha van csomagunk. Hiszen csak fontosabb a csomagunknak ülni, mint egy másik embernek.
Majd a lényeg:
Úgyhogy ezennel mozgalmat indítok! Kérek mindenit, ha azt látja, hogy öten ülnek a metróban egy padon, de nincs egy fenéknyi hely, udvarias kéréssel, vagy önnön testünk bepréselésével bírjuk rá utastársainkat, hogy legyünk szolidárisak, és a tervezők által megálmodott számú utasnak jusson kényelmesebb hely!
Tevan egyébként az ajtóban megállós majomságokat és a mozgólépcsős visszásságokat is szóvá teszi az írásban, utóbbi tekintetében – szerintem – történtek az elmúlt hét évben előrelépések. Azt viszont szomorúan kell konstatálnunk: a hatan ülős mozgalom kudarcot vallott.