Ahhoz képest, hogy mikor a munkácsi balhé kirobbant, ment a maszatolás, komoly akciónak tűnik ez. Úgy néz ki, nem szerették felfedezni a csempészcigarettát a záhonyi pénzügyőrök.
A vonatkozó MTI-hír kivonatolva:
Az ukrán határ mentén zajló cigarettacsempészet támogatásával gyanúsítja a Nemzeti Adó- és Vámhivatal 18 pénzügyőrét a Központi Nyomozó Főügyészség. Waltner Rolland, a KNYF főügyészhelyettese közölte: a hatóság hivatali vesztegetés elfogadásának bűntette és más bűncselekmények gyanúja miatt hallgatta ki a pénzügyőröket a Nemzeti Védelmi Szolgálat feljelentése alapján.
A közlemény szerint a KNYF Debreceni Regionális Osztálya szerdán 25 helyszínen tartott házkutatást, majd a Terrorelhárítási Központ műveleti egységeinek közreműködésével elfogtak 21 gyanúsítottat: 18 pénzügyőrt és 3 civilt. Mindannyiukat őrizetbe vették; arról később döntenek, hogy kezdeményezik-e az előzetes letartóztatásukat.
A nyomozás adatai szerint a NAV Záhonyi Vám- és Pénzügyőri Igazgatósága állományába tartozó pénzügyőrök jogtalan előnyért, hivatali kötelességüket megszegve azzal segítették a cigarettacsempészeket, hogy szándékosan nem fedték fel a beléptetett gépkocsikban elrejtett, ukrán eredetű dohányárut.
Suller György Attila, a NAV vám- és jövedéki szóvivője két hete még azt mondta a Cinknek, hogy nálunk nem indult vizsgálat. A kérdést azután tettük fel a szerveknek, hogy az ukrán kormány minden kárpátaljai vámost ki akart rúgatni – igaz, később ott is mérséklődött a lendület –, és felmerült bennünk, hogy csempészni csak a határ két oldalán egyszerre lehetséges.
Mint arról többször is írtunk, a nyílt színi lövöldözésbe torkolló július eleji munkácsi bandaháború hátterében a csempészútvonalak és befolyási övezetek újrafelosztása állhatott. Ennek kapcsán ukrán újságírók azt tudták meg, kamionszámra érkezik a cigaretta az EU-ba Kárpátaljáról, és elképesztő pénzeket keresnek a legmenőbbek ezen a bizniszen.
[képünk úgymond illusztráció, és nem Záhonyban készült]