Torghelle Sanyi újra régi fényében tündököl

A levegő ura új hazára talált az MTK-ban. Ezt bizonyítja az is, hogy a Győr elleni kupameccsen a fejére hullott egy szép ívet rajzoló labda, amiből mókás összefoglalókban mutogatható gól keletkezett.

Advertisement

Azt mondja Szily, hogy minden idők egyik legfurább futballistája (napjaink magyar labdarúgásának egyfajta szombóluma), akit a téli szünetben igazoltak a kiesés ellen foggal-körömmel küzdő kék-fehérek, már a felkészülési meccseken is valósággal szórta a gólokat. Aztán a Ferencváros elleni 3-2 alkalmából gólt szerzett és gólpasszt adott, szerdán pedig ő jegyezte az első találatot a 2-0-s sikerhez vezető úton. Őrület.

Az 5 legfontosabb dolog, amit Torghelle Sándorról tudni kell:

  • még mindig csak 31 éves
  • két gólt lőtt Németországnak egy kaiserslauterni 2-0-s barátságos alkalmából, rossz nyelvek szerint ez volt az egyetlen jó meccse életében
  • egyetlen bajnoki szezonban sem szerzett legalább tíz gólt
  • minden híreszteléssel ellentében több gólt szerzett hosszú és változatos pályafutása során, mint ahány piros lapot kapott
  • 42-szeres válogatott, utoljára 2010 tavaszán lépett pályára a nemzeti csapatban, egy Hollandia elleni 1-6 alkalmából
Advertisement

Viszont az a helyzet, hogy hiába szalad a szekér, illúziói nincsenek már Sanyinak. Úgy értve, nem számít arra, hogy esetleg behívót kaphatna Pintér Csányi Sándor Bosszúja Attilától. Ezt mondta a Nemzeti Sportnak: "Minek ezt ragozni. Hajtok, küzdök, teszem a dolgom, de már nincsenek illúzióim, hogy címeres mezt húzhatok magamra. Jóllehet számomra ez ma is szent dolog, és ha hívnak, boldogan megyek." Szomorú, nagyon szomorú.

Vélemény, hozzászólás?