Több helyen azt írják, hogy Dárdai marad

Például itt is. Illetve a kapitány maga is azt mondta, hogy nehéz lesz őt innen kiszakítani.

Van, hogy a jobb csapat nyer, és olyan is, hogy a magyar a jobb csapat

Hát ez is megvan, egy egészen elképesztően nagy lövéssel Európa-bajnoki selejtezőt nyert a magyar futballválogatott, és most már egymás után negyedszer nem kaptunk gólt.

A magyarok elrepültek, csak azért, hogy megverhessék a finneket

Ha most nyerünk, a következő mérkőzés mi lesz? Sorsdöntő?

0-0

Gondolom, csodálkoznátok, ha a mai magyar–görögről hosszú posztot írnék, de nem fogtok. Akár meg is lehetett volna nyerni, különösen a végén, amikor egy Pintér-lövést szedett ki nagy bravúrral a kapus, majd egy perccel később dettó, amikor Nikolics három méterről vágta fölé.

Négy Ádámmal és három Rolanddal megyünk csatába a görögök ellen

A mindenféle quaestoros hülyeségek közepette szinte elsikkadt – legalábbis az én fejemben –, hogy már csak kettőt kell aludni a görögök elleni sorsdöntésig. Hogy miről is beszélek most?

Látom az egészet, mindig fent van a fejem – Dárdai Pál a Cinknek

Az osztrák szint simán elérhető – mondta a Cinknek Dárdai Pál a magyar futball előtt álló perspektívákról. A szövetségi kapitány szerint a következő cél nem kikapni a görögöktől – a meccs márciusban lesz –, minden egyébről azután lehet majd beszélni. Nagyinterjú!

Én már egyáltalán nem akarok nevetni a magyar futballon

El sem hiszem, hogy már 28 év eltelt az óta a 0-6 óta

Hiába minden, Orbán Viktor egyszerűen nem nyerheti meg ezt a meccset

Sima 6-1-es összesítéssel jutott a Ligakupa döntőjébe a Videoton. A miniszterelnök úr örülhet. A Pancho Felcsút után holnap átadják az új debreceni csodastadiont, május végére elkészül a Ferencvárosé is. Ezeknek is örülhet. De hiába, így sem írhatom le, hogy a magyar futball nem volt, hanem lesz. Hiszen nem lesz.