Úristen, már 11 éve volt a Matula vs. Jobbik karácsonyi deathmatch?

2003. december 22-én jelent meg a Matula Magazin hatodik száma, címlapján azzal a szentestei animációval, ami remek témát adott a szélsőséges, az internetet akkor még vajmi kevéssé ismerő nanopártnak. Megnéztük, mi van ma a két szervezettel.

Advertisement

Akkoriban már és még a Flash volt a gif, úgyhogy asztali böngészőt kell szerezni az inkriminált műalkotás megtekintéséhez, de szerencsére addig is segítségül hívhatjuk a Jobbik akkori sajtóközleményében olvasható leírást:

Szűz Mária ruhája felszakad, és kirepül egy meztelen csecsemő, aki egy csillag alakzatú, rózsaszín napszemüveget visel, és szülei felett repked. A bevezető után látható még a keresztre feszítési jelenet obszcén ábrázolásokkal. A klip végén az animáció alatt hallható zene trágár szavakkal kíván nekünk boldog karácsonyt.

Advertisement

Kábé így.

A Jobbik feljelentetésével párhuzamosan a Matulát addig hosztoló tárhelyszolgáltató leszedte az oldalt, amelynek élete – Jézuséhoz hasonlóan – még csak itt kezdődött: az újságnak a következő több mint három évben 45 további száma jelent meg.

Advertisement

Mind a párt, mind az újság remekül jött ki az elmúlt 11 évből. A Jobbik már nem szélsőséges nanopárt, hanem szélsőséges elégnagypárt. Az eset után öt és fél évvel képviselőket küldtek az Európai Parlamentbe – köztük az antiszemitából ortodox zsidóvá vált, emiatt a pártból kipenderített Szegedi Csanádot –, egy évvel később pedig a magyar országgyűlésbe is, ahol 23 képviselőjük jelenleg a harmadik legnagyobb frakciót alkotja, lényegesen szebb jövő elé nézve, mint a formálisan nagyobb, de moribund MSZP.

Advertisement

A Matula karaktere, nyelve és hozzáállása elválaszthatatlan része lett a független magyar online újságírásnak, négy alkotója pedig ma is azt csinálja, amit akkor, csak ma már fizetésért, nem munka mellett, éjszaka. Hárman a 444-nél dolgoznak, a negyedik, Inkei Bence, pedig kollégám – és padtársam – a Cinknél.

Boldog karácsonyt mindenkinek, Szegedi Csanádnak pedig boldog hanukát.

Vélemény, hozzászólás?