​Van egy összeesküvés-elméletem Ukrajnáról

Katonai államcsíny Európában? 2014-ben? Ugyan már, még viccnek is rossz.

Katonai államcsíny Európában? 2014-ben? Ugyan már, még viccnek is rossz.

Illustration for article titled ​Van egy összeesküvés-elméletem Ukrajnáról

Advertisement

1. Viktor Janukovics elkergetett ukrán államfő délelőtti beszédében fontosnak tartotta hangsúlyozni, hogy ő az ország egyetlen legitim elnöke, sőt egyúttal a hadsereg főparancsnoka is. Beszélt arról is, hogy hiába felejtette el mindenki, milyenek a fasiszták (szerinte pont olyanok, mint a Kijevben puccsal hatalomra került exellenzék), az ukrán tisztek pontosan tudják, mi a dörgés, és nem fognak engedelmeskedni a bandita álelnök és a kormány parancsainak. Ezenfelül Janukovics jelezte még, hogy amint a körülmények engedik, visszatér, nem is olyan sokára.

Advertisement

2. Ihor Tenyuk honvédelmi miniszter egy nyilatkozatában arra kérte az ukrán oligarchákat (valójában gazdag és tiszteletre méltó polgároknak nevezte őket), hogy lehetőségeikhez mérten járuljanak hozzá a hadsereg modernizálásához. A hadsereg tarsolyából ugyanis minden hiányzik, a harci szellemet kivéve. Se stratégia, se pénz, se korszerű technika, se felszerelés nincs. Ráadásul miközben a szárazföldi haderő létszáma 41 ezer fő kellene legyen, 20 ezernyi harckészült katonával, utóbbiak 6 ezren vannak pillanatnyilag. (Ez nekem laikusként irreálisan kevésnek tűnik, de ez van az újságban.) Tenyuk megmagyarázta azt is, miért nem tesznek semmit a Krím-félszigeten akkor, amikor (elvben) ismeretlen fegyveresek foglalják el a bázisaikat. Azt mondta, Ukrajnában nincs hadiállapot, aminek hiányában minden leadott lövés az ország lakossága elleni támadásnak minősülne.

3. A krími parlament kedden délelőtt nagy többséggel határozatot hozott az autonóm köztársaság függetlenségéről. Ennek részeként a parlament (elvben) átvette a parancsnokságot a félszigeten állomásozó ukrán haderő felett, beleértve a Fekete-tengeri flottát is.

Advertisement

4. Olekszandr Turcsinov ideiglenes államfő bejelentette, létrehozzák az ukrán nemzeti gárdát, amelynek feladata az ország szuverenitásának megvédése lesz, mind a külső, mind a belső ellenséggel szemben. A gárdába magasan kvalifikált tartalékos tisztek mellett olyan fiatal férfiakat soroznának be önkéntes alapon, akik már letöltötték sorkatonai szolgálatukat. Oleszandr Kuzmuk parlamenti képviselő szerint felmerülhet, hogy ide csoportosítsanak át bizonyos belügyi elitalakulatokat.

Mondom, hogy összeesküvés-elmélet. Elég furcsa (plusz nagyon durva és nagyon véres) lenne, ha Janukovics az oroszokhoz átállt ukrán harckocsikon lovagolva térne vissza Ukrajnába. Viszont igazán fantasztikus teljesítmény lenne egy politikai hullától.

Advertisement

(fotó: Sean Gallup/Getty)

Vélemény, hozzászólás?