Vitézy Dávid sokat buszozott és vonatozott az országban

És ugyanarra jutott, amire én, meg gondolom, mindenki más. Ha tényleg meg tud oldani a problémák közül néhányat fél éven belül, ez egy jobb ország lesz. Márpedig ezt ígéri.

Advertisement

Amikor itt a szezon (márpedig most nagyon itt van), akkor elég sokszor utazom vonattal és távolsági busszal: általában a Velence–Sukoró–Székesfehérvár vonzáskörzetben, de előfordul, hogy messzebbre is.

A MÁV-ot sokat szokás szidni, nem alaptalanul, de nekem ezeken a járatokon nincsenek rossz tapasztalataim: szinte teljesen eltűntek a régi, ragadós, gusztustalan komcsivonatok, modern szerelvények járnak, viszonylag gyakran, és jóval ritkábban fordul elő, hogy értelmetlenül állnánk tízperceket a semmi közepén, ami korábban teljesen mindennapos volt. (Valószínűleg ha Miskolcra vagy Nyíregyházára vonatoznék rendszeresen, nem lennék ilyen elnéző.)

Advertisement

A pályaudvarokat felújították vagy épp most újítják fel (a fehérvárit is, amire már alaposan rá is fért), és még az olyan kis állomások is, mint a kápolnásnyéki, mára komoly komplexumok, ahol el is lehet veszni a vágányok között, miközben régen csak egy toldozott-foldozott Kádár-kocka volt odagányolva a sínek mellé.

Ahol azonban nem járnak vonatok, mint a Velencei-tó északi partvidéke, vagy a Vitézy által ebben a mai Index-interjúban is említett Lovasberény, ott elég cudar világ van még most is. Pedig a busz drágább is a vonatnál.

Advertisement

Vicc, hogy a Volánbuszokon még mindig készpénzzel kell szerencsétlenkedni a sofőrnél, és néhány rossz élmény hatására gyakran stresszelek azon, hogy jár-e egyáltalán a busz, vagy én értem rosszul a logikátlan menetrendet, és ha jár, nem ment-e el percekkel korábban a kiírtnál, ami szintén nem ritka, viszont két-három óránként közlekedő járatok esetében nem jó poén.

Advertisement

Vannak járatok, ahol csak lézengenek az utasok, a budapestieken viszont gyakran nincs ülőhely, pedig a nyári időszakban nem lehetne váratlan, hogy nem pont annyian utaznak ezeken az útvonalakon, mint márciusban vagy októberben. És abban is igaza van Vitézynek, hogy az utastájékoztatás gyakorlatilag nem létező fogalom, akár a menetrendek érthetőségéről, akár magukról a buszokról beszélünk.

Leginkább a rugalmasság az, ami a Volánból hiányzik, és ha már ezen lehet javítani, rosszul nem járunk. Az meg, hogy összehangolt MÁV- és Volán-menetrend legyen, tényleg a hab lenne a tortán. És ha minden igaz, még az idén megkapjuk.

Vélemény, hozzászólás?