Ez a poszt egyáltalán nem része a kárpátaljai konyhás sorozatnak, igazából csak annyi történt, hogy meglepően jó és szép borjúhúst találtam a dunakeszi Auchanban. És ez tényleg érdekes.
Ez a poszt egyáltalán nem része a kárpátaljai konyhás sorozatnak, igazából csak annyi történt, hogy meglepően jó és szép borjúhúst találtam a dunakeszi Auchanban. És ez tényleg érdekes.
A borjúra ugyanis mindenki azt mondja, hogy a magyar alapanyag-problematika neuralgikus pontjainak egyike, amennyiben kb. nem is nagyon kapható. Amit annak mondanak, az fiatal marha legfeljebb, és még jó, ha valóban fiatal, és nem öreg, mint az országút.
További jópofaság, hogy két barátommal ebédeltünk tegnap – mindketten Cink-olvasók mellesleg, ez jó szokásuk nekik –, és pont szóba került ez a téma. Arra jutottunk, hogy nem is borjú a borjú, ha vörös a színe. Úgyhogy nézzétek csak meg ezt a nyitóképet! Sápadt!
Tálcára volt csomagolva, amit sajnos kidobtam, így nem tudom megmondani, ki szállította, és az áráról sincsenek hitelt érdemlő információim. Majd legközelebb jobban figyelek.
Na mindegy, felkockáztam a húst, de előbb aprítottam hagymát, megpirítottam kacsazsíron – mindig elmentjük, ami tepsis combsütés után marad –, dobtam rá másfél teáskanál paprikát, ráhajítottam a kiló borjút, jól megforgattam-megpörköltem, hagytam, hogy eresszen levet magából, utána már csak sót tettem bele és borsot őröltem rá, illetve beletettem még egy kicsumázott zöldpaprikát is. Aztán szépen lefedtem, és hagytam, hogy dolgozzon magának.
Közben bontottam sört. Ez egy igen jó sör, és most az akciót is akciózzák, valahol négy- és ötszáz között van a Lidlben. Mire megittam a sört – azaz a két sört –, már el is készült a pörkölt.
Egy óránál nem kellett sokkal több neki, innen is tudni, hogy rendben van identitásilag. Úgy szoktam, vagyis úgy szeretem, hogy hagyom lerövidülni a levét, nem kell úszkálnia.
Finom lett, elhihetitek. Jó étvágyat mindenkinek!