Van egy csomó Magyarország, és semmi közük egymáshoz. Ez jött le nekem ebből a napsütéses-átpolitizált hétvégéből. Közben kiderült az is, hogy a következő négy év ugyanúgy el lesz pocsékolva, mint az előző tizenkettő. Na és aztán?
Címke: publicisztika
Március 24-ével bevezették a Krímen a rubelt. Az orosz csapatok elfoglalták a feodoszijai ukrán tengerészgyalogos-bázist. Eddig kétezer-ötszázan kapták meg az orosz útleveleket az új szövetségi körzetben.
Kéne valamit írni a Krímről. Az a baj, hogy csak egymásnak teljesen ellentmondó forgatókönyvek jutnak eszembe. Na mindegy, nézzünk valamit.
Még soha nem voltam Jobbik-nagygyűlésen, egészen ma délutánig. Komolyan mondom, közel kell menni egy párthoz, hogy legalább valamit elkezdjünk érteni belőle. Tettem egy lépést.
A krími parlament csütörtök délelőtt úgy határozott, kérik a köztársaság felvételét az Orosz Föderációba. Egyúttal a hovatartozás kérdéséről tartandó népszavazást is előrehozták március 16-ára. Mi következik ebből?
Most már szinte biztos, hogy Pintér Attila kapitányi kinevezése Csányi Sándor bosszúja volt. Nem kellett volna ráengedni Lázár Jánost. Csányi most valójában a Fűrész című horrofilm egy verzióját játssza Orbánnal, élőben.
Két eset lehetséges. Vagy igen, vagy nem. Az egyikről röviden írok, a másikról hosszabban. Aztán meglepő következtetésre jutok.
Azon morfondírozok néhány napja, hogy van-e olyan a politikában, hogy elévülés.
Arról már írtam, miért látszik Budapestről a jó és a gonosz küzdelmének az ukrán forradalom (noha nem az), és most megpróbálom elmesélni, miért iparkodnak belgáknak látszani a kárpátaljai magyarok (ez is érdekel benneteket, úgy tűnik).