„Kinek a szolgálatában kérdezi?” – egy Tarlós-interjú titkos részletei

Illustration for article titled Kinek a szolgálatában kérdezi? - egy Tarlós-interjú titkos részletei

Persze kapásból tökön lőttem magam ezzel a címmel, mert a részletek elvileg nem publikusak, egy újságíró mégis kiposztolta a saját blogjára, ahol aztán ország-világ olvashatja.

Advertisement

Látom a szemeim előtt, ahogy a fiatal Tarlós István építi a nyúlgátat a kezeivel, marokját megedzi a homokzsák, mogorva férfivá érik, aztán jön egy firkász, arról kezdi (feltehetőleg) kérdezgetni, hogy is van azzal a rusnya szentendrei gáttal, aztán elpattan valami, egyik szeme összeszűkül, másik rángatózik, a füle vörös, a szája remeg, és a felnőtt polgármester csak úgy tudja kiengedni a gőzt, ha kimondja a száján azt, hogy Bajnai. A teljes, rövid, de annál tartalmasabb poszt itt olvasható, de be is másoltam:

Ha ilyeneket kérdez, abbahagyom a gátépítést, aztán az Index. összekapaszkodva a Bajnaival majd kimegy a Római-partra homokzsákolni. Én már ott tartok, hogy hagyom a francba, de akkor magukat terheli a felelősség, ezt el is fogom mondani!

Én 1965-ben, amikor még csak a meséből ismertem, mi az a polgármester, a két kezemmel építettem a nyúlgátat, és rettegtem, nehogy még öt centit emelkedjen a víz.

Maga meg most kinek a szolgálatában kérdezi ezeket? Ami az újságokban megy az ügyben, az a sok sértő marhaság, hát az szakmailag egyketted alá.

És ne a fákról kérdezzen, én erre nem is válaszolok, hanem arról kérdezzen, hogy miért lesz ez a mobilgát jó.

Advertisement

Kép: budapest.hu

Vélemény, hozzászólás?