Az első részt még egy vasárnappal korábban teljes egészében megnéztem a Dunán, és voltak pillanatok, amikor nem is szórakoztam rosszul. A másodikat viszont ott hagytam, ez van.
Van-e értelme gourmet-knak való éttermet nyitni egy budai plázában? – ezen merengtünk, mikor útnak indultunk ketten a Tantiba. Ha a helynek épp kiosztott Michelin-csillagot nézzük, akkor a válasz persze sima igen. De nekünk vajon hogy ízlett, amit ebédre kaptunk pénteken?
Nem kell a Keletiig menni, hogy feldobjuk a napunkat egy rolexszel. Vagyis egy aranysárga tojásos szendviccsel. Az urizálás stigmájától is megmenekülünk: a rolex nem Rolex. Uganda kedvelt országúti szendvicse egy olcsó, egyszerű, laktató, két perc alatt összedobható étel.
Kellett sopánkodni, hogy a koreai kaja túlárazott és túlbonyolított Magyarországon. A Keleti pályaudvar aluljárójában hónapok óta megy a K-Pop, egy hibátlan koreai büfé, és aprópénzért lehet olyat enni, mint sehol máshol: hottokot, kjeranppangot, kárászfánkot, mandut.
A jó hír: elképesztő. A rossz hír: nehéz lesz ezek után a piacon kolbászozni. A belsőépítészetről, a menüminimalizmus laudációjáról és a trashkaják elluxusodásának buktatóiról (és azok elkerüléséről) a poszt végén lehet olvasni, előtte a lényegről, a menü végigzabálásáról.
A koreai konyha alapfogásai a legegyszerűbb alapanyagokból készülnek. Ennek ellenére két ember nem tud 10 ezer forint alatt koreait vacsorázni Budapesten. Bónusz: hogy lesz 3500 forint a Koreában 500-700 forintba kerülő primkó szesz, a szodzsu?
Túlzás? Dehogy túlzás. Csak éppen idáig hülye volt az emberiség, mert krumpliból és kukoricából csináltuk a csipszet – disznóbőr helyett. Bónusz: úgy ropog, mint semmi más. A bónusz bónusza: cukros.
Nálam lelkesebben kevés ember kóstol meg mindent, de évek szórványos kísérletezése után ott tartok, ahonnan indultam: az ízeltlábúak közül igazából csak a rákokért rajongok. A nagy rovarevésteszt a Malackarajon lesz majd nemsokára, de addig is itt egy kis, izé, ízelítő.